[bring me home]

január 26-a fordulópont. igaz, hogy csak a gyámhivatali jegyzőkönyvben, de első alkalommal neveztek minket “szülőnek”.
(jó, hozzá kell tenni, hogy el is rontották a jegyzőkönyvet, mert bár nekünk nincs kikötésünk a leendő gyermek nemét tekintve ott meg jól benne hagyták egy előző jegyzőkönyvből, hogy kislány.)

igen, örökbefogadunk. így, folyamatos jelenben, mert bár a folyamat jó részén túl vagyunk, de a hosszabbik része, a várakozás most következik.
mi történt eddig?

augusztus végén felhívtuk a területileg illetékes TEGYESZ-t (Területi Gyermekvédelmi Szolgálat, a GYIVI utódja). szeptember elején befáradtunk ahhoz az ügyintézőhöz, akihez tartozunk (ez megint az adott megye, város, kerület alapján dől el, ki lesz az ügyintéződ). ő tájékoztatott minket a folyamatról, lehetőségeinkről, tennivalóinkról, mindenről, amit csak tudni kell. aztán hogy ne is lopjuk az időt, be is adtuk¹ az kérelmünket, hogy megvizsgálja és megállapítsa a szolgálat az örökbefogadásra való alkalmasságunkat.
ekkor meg kellett adni azt is, hogy milyenek a preferenciáink a leendő gyermekkel kapcsolatban. azaz milyen gyermeket szeretnénk, mit tudunk elfogadni. ezek a “kikötések” korra, nemre, egészségi állapotra és származásra vonatkozóak lehetnek.²
az első gondolatunk a 0-2 éves kor volt. aztán úgy döntöttünk, mivel mindenki kicsi gyermeket vagy csecsemőt szeretne, tágítjuk az életkori intervallumot, tágítva ezzel az esélyeinket is. így 0-4 éves kisgyermek szerepel a kérvényünkben, nemi kikötést nem tettünk (azaz mindegy, hogy kisfiú vagy kislány) és származási kikötést sem tettünk (azaz lehet cigány kisgyerek). az egészségügyi állapotra tettünk kikötést. az irányelvünk az, hogy olyan gyermeket vállalunk, akinek korrigálható betegsége van vagy egészséges.

miután ez megtörtént, a TEGYESZ ügyintézője járt nálunk egy környezettanulmányon. ennek az a célja, hogy felmérje, az aktuális lakhatási körülményeink alkalmasak-e gyermek fogadására. itt még nem kell gyerekszobának lennie berendezve, de azt megvizsgálják, hogy elég hely van-e, hogy van-e fürdetési, főzési lehetőség, stb.

voltunk két alkalommal pszichológiai vizsgálaton is. az első másfél órás alkalom főleg a fent már leírt preferenciánkról szóltak. mivel 0-4 éves kort adtunk meg, és nem tettünk származási kikötést (magyarul elfogadjuk, ha cigány kisgyermeket ajánlanak ki) így nagy eséllyel egy 3-4 éves cigány kislányt vagy kisfiút fogunk kapni. tudjuk-e egy ekkora korú gyermek mit tud, milyen gondoskodást igényel, stb. és ami érdekesebb és kritikusabb kérdés volt, hogy el fogjuk-e tudni fogadni a cigány gyermekünket? el tudjuk-e fogadni, ha a környezetünkben nem tudják elfogadni a gyermeket? hogyan kezeljük a származásával kapcsolatos problémákat? alapvetően nem lebeszélni akart minket a pszichológus, hanem az volt a cél, hogy tudjuk, mit vállalunk és csak olyan gyermeket vállaljunk, akit 100%-ig el tudunk fogadni és szeretni. mert ha nem, az sem nekünk, sem a gyermeknek nem jó.
második alkalommal meg rólunk volt szó. gyerekkor, családi környezet, hogyan találkoztunk, milyen a kapcsolatunk, mik a motivációink az örökbefogadásra, milyen elképzeléseink vannak a leendő gyermekkel kapcsolatban (pl. nevelési elvek, stb.)

ezzel párhuzamosan a TEGYESZ küldött egy kérvényt a háziorvosomnak, hogy igazolja, hogy nincs olyan egészségügyi tényezőről tudomása, amely kizárna az örökbefogadás folyamatából. azaz nincs szenvedélybetegségem, nincs pszichiátriai betegségem és nincs tudomása olyan betegségről, amely – nem túl szakszerű kifejezés – halálos.

miután mind a három “helyen” zöld lámpát kaptam/kaptunk, elmehettünk az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamra.

ezek után újra be kellett fáradni a TEGYESZ-hez, hogy megnézzük a rólunk összeállított aktát. amennyiben nincs kifogásunk az abban leírtak ellen (nem volt), továbbították az örökbefogadási kérelmünket és a TEGYESZ javaslatát Gyámhatóság felé, hogy örökbefogadásra alkalmasnak találtak minket.

meglepően gyorsan, alig pár nap elteltével felhívott a kerületi gyámhatóság, hogy fáradjunk be jegyzőkönyv felvételére, amelyben újra kijelentjük, hogy az örökbefogadási kérelemben foglaltakat fenntartjuk és a gyermekre vonatkozó preferenciáink sem változtak. (ez volt a dokumentum, amit legfelül említettem, s amiben egyrészt elrontották a gyermek nemét, másrészt elsőnek neveztek minket szülőknek.)

hivatalosan 21 napon belül tulajdonképpen az egyik mérföldkőhöz érünk, mert a jegyzőkönyv felvétele után a Gyámhatóság határozatot bocsát ki a kérelmünk elbírálásának eredményével, amely reményeink szerint azt fogja tartalmazni, hogy alkalmasak vagyunk örökbefogadó szülőnek és örökbe is fogadhatunk egy fent már leírt gyermeket.

ha ez megvan, akkor innentől kezdve tulajdonképpen nincs más tennivalónk, mint várni³. mert ez azt jelenti, hogy bármikor hívhatnak telefonon, hogy van egy gyermek, akinek az örökbefogadásával kapcsolatban felmerült a nevünk.

¹ általában többesszámban írok, de sajnos a magyar valóság az, hogy ketten K. ügynökkel közösen nem fogadhatunk örökbe. közösen csak házaspárok fogadhatnak örökbe, tehát még élettársi kapcsolatban élő férfi és nő sem.
² párok esetében még a vállalni kívánt gyermekek számát is meg lehet adni, és azt, hogy testvéreket fogadnak-e. bár a törvény erről nem mond semmit, egyedülálló örökbefogadó csak egy gyermeket fogadhat örökbe a gyakorlat szerint. nyilván beadhatom a kérelmemet 8 gyermekre is, de az alkalmasságomat 1-re fogja megállapítani, illetve ha mégis többre, mint egy vélhetően egy örökbefogadás után már nem fognak megkeresni második kiajánlással.
³ persze ez nem igaz, mert ez idő alatt kell felkészülni a gyerek fogadására, akiről semmit nem tudsz. kell babakocsi? mekkora ruhák kellenek neki? kisfiú vagy kislány? ezer kérdés, ami ilyenkor felmerül. és ezer másik, ami eszünkbe sem jut, csak amikor már ott lesz.